Általános iskolák

Település:
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Újfehértó


Újfehertói Református Általános Iskola és Óvoda


Újfehértó, 4244, Debreceni út 206.

 

Iskolánkról

1748-ból már adatunk van az „oskolamesterről”, majd 1794-ben és 1798-ban olvasható újra, hogy az oskolamester egy évre szóló megbízatása lejárt. Tehát már ekkor volt valahol elemi iskola Újfehértón, melyet a református egyház tartott fenn. Az egyháztanács az évek multával, egyre több gondot fordított hívei gyermekeinek oktatására. Komoly erőpróba, hosszú évek munkája, míg a tanulatlan embereket rábírták arra, hogy gyermekeiket küldjék iskolába. A tanító érvelt is az igaza mellett: az iskola nem csupán tudást nyújt, hanem „az erkölcsi indulatokat is szelídítvén” közösségbe jobban beilleszkedő embereket nevel.

Van azért eredmény, hiszen 1805-ben már alrektorra van szükség, aki a Református Kollégiumból érkezik, 1806-ban pedig már leánytanítóról is tudunk, akinek kiválasztásakor szem előtt tartották, „ki nem csak képzettsége, de jó modora és ügyes bánásmódja által is vonzza a növendékeket az iskolába.”

Az 1819-ből fennmaradt tanítói eskü fontos bizonyítéka a tanítóval szembeni elvárásoknak. Állandó a vetélkedés a többi felekezettel is, és az esperesi körlevelek újra és újra „nemes versenyre szólítanak fel.”

A tanulók létszámának nyilvántartása igen hiányos. Míg 1810-ben 45 tanulóról számolnak be, addig 1941-ben már 509 tanulója volt a református iskolának. Kezdetben külön tanultak a fiúk és a lányok, a XIX. század közepétől azonban egyre gyakoribbak a vegyes osztályok.

A II. világháború évei alatt csendesen folyt a tanítás. Európában háború dúlt, de Újfehértó presbiterei iskolát építettek. Gondoskodni szerettek volna a jövő nemzedékéről. Ekkor még nem tudják, hogy az iskolafenntartás csak 1950-ig lesz gondjuk. 1950-ben államosították a református egyház iskoláját, elvették ingatlanjait. Csak egy tantermet hagytak meg az iskolaépületek közül az egyház tulajdonában, mintegy emlékeztetőül a múltra. (Megjegyzés: A református iskolával kapcsolatos lejegyzéseket Szilágyi Ildikó írta le „Egy iskola története” című művében.)

2010 novemberében felajánlást kapott az Újfehértói Református Egyházközség a Mályváskerti Általános Iskolai Tagintézmény megvételére. Ez abban az évben nem volt lehetséges.

2011 decemberében egy előzetes szándéknyilatkozat értelmében az Újfehértói Református Egyházközség részt kíván vállalni a kötelező önkormányzati nevelési feladatokból, közoktatási feladat végzésére a Mályváskerti Általános Iskolai Tagintézményben.

Ezt az előzetes szándéknyilatkozatot Újfehértó Város Képviselőtestülete 2011. december 15-i ülésén 11 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadta. 2012. április 25-én megszületett a közoktatási megállapodás is. Ezután megkezdődtek a Református Iskola alapítási munkálatai.

Nagy örömünkre 2012. szeptember 1-jén megindulhatott a református keresztyén szellemiségnek otthont adó református iskola.

Isten iránti hálával mondunk köszönetet, hogy 62 év kihagyás után újra indulhat településünkön a református oktatás.

Az újfehértói Református Általános Iskola és Óvoda nyolc évfolyamos egyházi fenntartású oktatási intézmény. Nevelő-oktató munkánk célja a korszerű ismeretek nyújtása, a sokoldalú személyiségfejlesztés mellett, hogy tanítványaink kiegyensúlyozott, harmonikus személyiségű fiatalokká váljanak.

A diákjainkkal való foglalkozás alsó tagozaton tantárgycsoportos oktatási rendben, iskolaotthonos rendszerben történik. A tanórákon színvonalas, játékos ismeretnyújtásra törekednek pedagógusaink. Tanítványaink már az 1. évfolyamtól ismerkedhetnek a számítógép rejtelmeivel, sajátíthatják el annak helyes, tanulást segítő használatát. A szülők igényét szem előtt tartva a felső évfolyamokon is szerveztünk tanulószobai csoportot.

Sokféle lehetőséget biztosítunk a gyerekeknek, hogy érdeklődésüknek megfelelően kipróbálhassák tehetségüket. Figyelemmel kísérjük a versenykiírásokat, felkészítjük és elvisszük ezekre tanítványainkat. (Kresz-teszt, Olvassunk együtt!, közlekedési-, futball-, mese- és versmondó, történelmi-verseny)

Magunk is szervezünk versenyeket. Házi jellegű, vagyis tanulóink között zajló mese-és versmondó, matematika, helyesírási, német nyelvi versenyt. Városi szintű a Környezetvédelmi, több fordulós vetélkedőnk, melynek zárása egy gyalogtúrával egybekötött, műveltségi próbatétel. Kistérségi szinten meghirdetett versenyeink: kémia-, Kazinczy szép kiejtő verseny.

Szervezünk délutáni elfoglaltságokat is: énekkar, kézműves foglalkozás, tömegsport, foci, matematika-, magyar felvételi előkészítő, báb szakkör.


Rendelkezünk iskolarádióval, a tantermekben és a tanári szobákban Internet hozzáférési pontokkal. Tantermeink nagy részében interaktív tábla is van.

Sajátosságaink

Tanulóinknak hetente 2 hittanórája van (felekezeti hovatartozása szerint), hétfőn reggel az iskola lelkésze tartja a reggeli áhítatokat. Mindennap az első óra reggeli imával és Bibliaolvasással kezdődik - alsó tagozaton bibliai történettel-, a nap záró imával zárul az utolsó tanítási órán. Minden hónapban egy alkalommal családi vasárnapot tartunk a református templomban, amikor iskolánk egy-egy osztálya mutatkozik be a gyülekezet előtt.

Rendszeres kapcsolatot tartunk a város közművelődési intézményével, gyermekeink színházi, bábszínházi előadásokat, kiállításokat is látogatnak.

Az iskolánk szoros kapcsolatban van az Újfehértói Református Egyházközséggel, a lelkészek részt vesznek a tantestületi bibliaórákon, csendes perceken, a hetedik-nyolcadik évfolyamosokat felkészítik a konfirmációra.

Tanulóink és dolgozóink családias légkörben tölthetik mindennapjaikat.

 

                Forrás:  ujfehertoireformatusiskola.webnode.hu


                 

 

 

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

 

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »